Szúnyogirtás környezetbarát módon
bekuldte: yeess 2010. június 14. hétfő, 15:21
Fő szekció - Környezettudatosan
Szúnyogirtás környezetbarát módon
Biológiai védekezés
Cikkünk előző részében (2002/9. szám) olvasóink megismerkedhettek a legfontosabb hazai szúnyogfajokkal, életmódjukkal, illetve azokkal az ártalmakkal és veszélyekkel, amelyeknek a szúnyogok a hordozói nálunk és világszerte. Mostani írásunk a csípőszúnyogok elleni védekezés lehetőségeit veszi sorra, nem feledkezve meg arról sem, hogy a nagy területet érintő rovarirtásnak számottevők a környezeti kockázatai, ha nem a legkorszerűbb elvek szerint végzik őket.
A "szúnyogidényben" sokfelé és szinte minden napszakban támadhatnak a csípőszúnyogok. Embere válogatja, hogy ki milyen szúnyogsűrűséget tart elviselhetetlennek. A parti nádasban alkonyatkor vagy hajnalban horgászó ember eleve számol azzal, hogy kiteszi magát a szúnyogok rohamának, s aki az ártéri erdőben sétál, azt napközben is molesztálják a szúnyogok. A tapasztalatok szerint a szabadban akkor érezzük tűrhetetlennek a szúnyogsűrűséget, ha egy óra alatt legalább húsz-hatvan csípés ér bennünket.
A védekezés egyszerű módszerei
| Kikelő szúnyog |
 |
A szúnyogok tömeges támadása ellen mindenki maga is tehet egyszerű óvintézkedéseket. Az ablak- és ajtónyílásokra szerelt szúnyogháló, az ölőszert párologtató elektromos készülék hatásosan védi a lakásban tartózkodókat. A szabadban az emberre veszélytelen szúnyogirtó, -riasztó szereket szóró pumpás permetezők vagy aeroszolos palackok többé-kevésbé hatásosak. Az irtószert kibocsátó vagy riasztó hatású füstölőket (spirálokat, gyertyákat, mécseseket) is jó eredménnyel használják még a szabadban is. Az egyéni védekező eszközök közül a legtöbben a szúnyogokat (és a kullancsokat) elriasztó (repellens) szereket tartalmazó aeroszol permeteket, kenőcsöket, géleket stb. használják. Ezek a bőr felületére (és a ruházatra) juttatva néhány órára távol tartják az élősködőket.
Minthogy a szúnyogok vízi élőhelyekről rajzanak ki, régóta ajánlják, hogy a védekezés leghatásosabb módja, ha felszámoljuk a tenyészőhelyeiket. A ház környékén, a kertekben az alkalmilag vízzel telt mélyedések, gödrök, árkok, vízmedencék feltöltése, illetve a vízgyűjtő edények kiürítése valóban nem haszontalan, a tereprendezés azonban csak akkor kívánatos, ha a természetes élőhelyek emberi beavatkozás révén jöttek létre. Ellenkező esetben az ilyent a sokféleséget csökkentő, környezetkárosító beavatkozásnak tekintjük. A legtöbb mocsaras, ingoványos terület gazdag élővilágnak, sok értékes növény- és állatfajnak ad életteret. Egyébként gazdasági megfontolásból sem igen jön szóba a természetátalakításnak ez a módja.
A nagyobb szúnyogtömegek féken tartásának a kifejlett alakok, az imágók rendszeres, szervezett vegyszeres irtása, illetve a lárvák elleni biológiai (esetleg nagyon szelektív kémiai) védekezés a járható útja.
Ha jön a gázmester
| Levélen ülő Culex |
 |
A kifejlett egyedek elleni hatékony irtószereket rendszerint finom permetköd (ULV) formájában a földről géppel vagy a levegőből, helikopterről, repülőgépről szórják ki. Magyarországon kizárólag a hazai egészségügyi hatóságok által engedélyezett szerek vethetők be kémiai szúnyogirtásra, és ilyen munkát csak képzett szakemberek, az egészségügyi gázmesterek irányításával szabad végezni. Nálunk főként gyorsan ölő piretroidokat (a növényi eredetű piretrinek szintetikus származékait) vagy szintén a rovaridegméregnek számító szerves foszforsav-észtereket használják erre a célra.
A kifejlett szúnyogok irtása közben a rovarokat általában pihenőhelyeiken, bozótos, bokros, fás területeken vagy a fő mozgásterületükön, tehát a településeken és környékükön lehet legeredményesebben elérni. Ezek a területek általában nagy kiterjedésűek, és rendszerint távol esnek a lárvák (és a bábok) tenyészőhelyeitől. A gyötrőszúnyog (Aedes vexans) nőstényei akár 15-20 kilométert is elkóborolnak lárváik mocsaras élőhelyeitől, és a mocsári szúnyog kiéhezett imágói is képesek megtenni 4-5 kilométert a "vérvétel" helyéig. A maláriaszúnyogok (az Anopheles fajok) és a dalos szúnyogok (a Culex-fajok) - főképp az úgynevezett házi szúnyog (Culex pipiens molestus) - lárváik tenyészőhelyei közelében keresik áldozataikat.
Az időnként "látványos" eredményeket hozó kémiai irtás kapcsán újabban súlyos aggályok merültek fel. A fő baj, hogy az irtószerek nem válogatnak, és sokszor nagy számú más, esetleg védett ízeltlábú is áldozatul esik. A még mostanság is nagy mennyiségben kiszórt különféle vegyszerek károsítják a környezetet. Különösen igaz ez a földi gépekkel végzett úgynevezett melegködképzéses eljárásra, amely hordozóanyagként sok (hektáronként 5-10 liter) gázolajat is kijuttat a természetbe. Egyes szintetikus piretroidokról kiderült, hogy a halakra, főképp az ivadékra mérgezők. Ráadásul a tapasztalatok szerint a vegyszeres szúnyogirtás hatékonysága nagyon változó (65-85 százalék), és az eredménye sem elég tartós, hiszen az anyag viszonylag gyorsan lebomlik (ez egyébként követelmény), a közeli tenyészőhelyekről akár néhány nap alatt újra betelepülő szúnyogok ellen csak az újabb vegyszeres kezelés védi meg az ott élőket.
A manapság elsősorban helikopterről végzett, úgynevezett ULV-kezelés közben kis mennyiségű finom permetködöt juttatnak ki az alkonyi és az esti, illetve hajnali órákban. Fontos, hogy az időjárási körülmények is megfelelően alakuljanak, ne legyenek felszálló légáramlatok, ne essen az eső, ne fújjon a szél. A kifejlett szúnyogok irtására engedélyezett és felhasznált hatóanyagok köre ma annyira szűk, hogy egyes szúnyognépességekben idővel számolhatunk az ilyen típusú szerekkel szembeni ellenálló képesség (rezisztencia) kialakulásával.
A biológiai lárvairtás
| Elöntött ártéri erdő, a gyötrő szúnyog lárváinak kedvelt élőhelye |
 |
A hagyományos irtásnál hatékonyabb és környezetkímélőbb lenne, ha vérszívó ellenségeinket egyedfejlődésük korai szakaszában, lárváik és bábjaik tenyészőhelyein tudnánk pusztítani. Az ilyen megelőző védekezés hagyományos formája például a vízfelületre permetezett olajhártya (régebben petróleummal is próbálkoztak), amellyel a felszínről lélegző lárvák és bábok oxigénfelvételét kívánták meggátolni. A vízbe juttatott, a gerincesekre csak kissé mérgező irtószerekkel is megkísérelték visszaszorítani a nagyobb szúnyogtömegek kirajzását. A természetes élőhelyeken az ilyen eljárások környezeti kockázata ma már elfogadhatatlan; a szelektivitás hiányának nagyon súlyos veszélyei vannak. A ház körüli időleges tenyészőhelyeken ellenben ez ma is a legegyszerűbb és legolcsóbb védekezési módszer.
A rovarok elleni biológiai növényvédelem évtizedek óta használ úgynevezett biopeszticideket, amelyek kizárólag a rovarokat, illetőleg közülük is csak bizonyos fajokat megbetegítő (entomopatogén) mikroorganizmusokat (baktériumokat, vírusokat, gombákat) tartalmaznak. A hagyományos módon és eszközökkel is kipermetezhető mikrobiális szerek köre az 1970-es évek elején egy, a szúnyoglárvákat szelektíven pusztító készítménnyel bővült. A magyar származású Yoel Margalith professzor az izraeli Negev-sivatag apró pocsolyáiban elpusztult szúnyoglárvák testében egy már ismert baktérium új változatát fedezte fel. A Bacillus thuringiensis israelensis (Bti néven is említik) arról nevezetes, hogy ipari méretekben (fermentorokban) is jól szaporítható. A spóraképzésre késztetett baktérium nemcsak spórákat (ezeket később rendszerint elpusztítják), hanem mérgező fehérjekristályokat is létrehoz. Ha a szúnyoglárva elfogyasztja e toxinfehérjéket, bélhámja elpusztul. A következmény drámai: a szúnyoglárva órákon belül abbahagyja a táplálkozását, és 1-2 nap múlva befejezi rövid életét.
Hatásmódjának köszönhetően a Bti igen szelektív: néhány kisebb kétszárnyú (Diptera) rovarcsoport lárváit nem számítva csak a csípőszúnyogok lárváira, különösen fiatal egyedeire hat. Másutt már sok éve dolgoznak vele, szabadföldi körülmények között eddig még nem tapasztaltak a Bti elleni rezisztenciát.
A lárvák tenyészőhelyeinek kezelésére többféle formában (por, folyadék, szemcsés) forgalmazzák a bakteriális lárvaölő készítményt. Az 1990-es években már tízezer tonnás tételekben igényeltek Bti-preparátumokat. Magyarországon az 1980-as évek közepétől kezdték el a szúnyoglárvák biológiai irtását, sajnos még az utóbbi években is csupán mintegy 10-15 ezer hektáron.
Tenyészőhelyek térképen
| Egy bojtos szúnyog bábja |
 |
E módszer sikerének alapja, hogy pontosan ismerjük a lárvák tenyészőhelyeit. A Bti-alapú biopreparátumok előnyeit csak akkor tudjuk kihasználni, ha tudjuk, hol, mikor és milyen dózisban kell elvégezni a kezeléseket. Amennyivel drágább ez a szer, mint a hagyományos többi, annyival kisebb (akár 1/5-1/6-nyi) területre elegendő kijuttatni. Mellette szól az is, hogy a beavatkozásra akkor kerül sor, amikor még nem rajzottak ki nagyobb szúnyogtömegek.
A sikeres biológiai lárvairtás nagy szakértelmet kívánó előkészítő és kiegészítő tevékenységnek kell megelőznie, és ez nem kevés többletköltséggel jár. A csípőszúnyog (legfőképp a gyötrő szúnyog és rokonai) tenyészőhelyeinek feltérképezését és monitorozását légi felvételekkel, helyszíni bejárással, illetve a térinformatika eszközeinek (például GPS, GIS) bevetésével végzik.
A tenyészőhelyekről - számítógépes adattárolókon rögzített térképekről - a kezeléshez kisebb léptékű munkatérképeket készítenek. A domborzati viszonyok, a talaj és növényzet jellege alapján, illetve a szakértők észleléseit feldolgozva megállapítják, milyen alakú és mekkora a szúnyogok élettere, azaz potenciális tenyészőhelye. Azt is feltérképezik, hogy az esők, a talajvízszint emelkedése, a természetes vizek árhullámát követő elárasztás hol alakítanak ki olyan megmaradó vízgyülemeket, amelyekben megkezdődhet a szúnyoglárvák fejlődése. Az aktuális tenyészőhelyek állapotát rendszeres lárvagyűjtéssel és -monitorozással határozzák meg. Figyelemmel kísérik a vízszint változásait és néhány meteorológiai tényező (például a hőmérséklet és a csapadék) alakulását is.
A vegyszeres szúnyogirtást a biológiai lárvairtás sem tudja tökéletesen helyettesíteni, a váratlan, előre nem jelezhető inváziók esetén ez a szükségmegoldás sem nélkülözhető. A szúnyognépesség gyérítésében a hagyományos eljárásoknak azonban egyre kisebb lesz a részaránya, s csak a valóban szükséges esetekben alkalmazzák őket. A kezelések hatékonyságát célszerű a jövőben nem csupán csípésszámmérésekkel, hanem szén-dioxidos-fénycsapdákkal is ellenőrizni (4. kép).
Szúnyogok és régiók
| Biológiai lárvairtószer kipróbálása öntözött rizsföldön hálóketrecekbe kihelyezett szúnyoglárvák ellen (A szerzők és Kriska György felvételei) |
 |
A szúnyoggyérítés korszerű módszereinek bevezetéséhez a munka szervezeti kereteit is meg kell megteremteni. Az utóbbi években egyre világosabbá vált, hogy a csípőszúnyogok elleni védekezés nem lehet kizárólag egy-egy település, de akárcsak egy nagyobb város lakosainak vagy valamely tó körzetének az ügye. A szúnyogok nem ismerik a közigazgatási határokat, előfordulhat, hogy a nagy kiterjedésű lárvatenyészőhelyek a szomszéd település területén vannak, s a vérszomjas rovarok onnan rajzanak ki. Ezért mihamarabb létre kellene hozni olyan, több település önkormányzatának összefogásával működő, regionális szerveződéseket, amelyek hosszabb távon működtetnék a döntően biológiai lárvairtásra alapozott szúnyoggyérítési rendszert. Így működik a szúnyogirtás szervezete több fejlett nyugat-európai országban.
A biológiai védekezés elterjedése érdekében szerencsés lenne, ha az élő környezetet veszélyeztető vegyszeres szúnyogirtást nem állami támogatással végeznék. Ehelyett a szúnyogirtásra fordított állami forrásokkal - legalább az előkészítő szakaszban, a térképezés és a monitorozás 2-3 éve alatt - az új módszert bevezetését kellene támogatni. Ez az ára annak, hogy a jövőben ne a felvakart szúnyogcsípések legyenek a nyaralás legmaradandóbb emlékei.
Dr. Bajomi Dániel
Dr. Varjas László
forrás: sulinet.hu
| < Előző | Következő > |
|---|
