Gazdálkodj okosan!
bekuldte: yeess (16) 2010. július 24. szombat, 18:03
A társasjátékok többsége lényegében időtlen – nem kötődnek egyetlen időszakhoz, korszakhoz sem.
A Gazdálkodj okosan! játékot viszont (mind története, mind szemlélete révén) szoros szálak fűzik egy bizonyos társadalmi, gazdasági közeghez, az 1960-as, 1970-es évek magyarországi szocializmusához – függetlenül attól, hogy azok, akik ebben a közegben már nem is éltek, sőt, szinte nem is ismerik, többnyire szórakoztatónak találják, jókat játszanak vele.
A közkeletű vélekedés szerint a játék a Kádár-rendszer hangulatjavító intézkedéseinek sorában készült el, a Nyugaton népszerű Monopoly (Magyarországon a két háború közötti időből inkább Capitaly néven ismert) játék magyarított, „szocialista” változataként.
A vélekedés első elemét (vagyis hogy közreadásának hangulatjavító célja lett volna) alátámasztani látszik a kiadás időpontja: az első változat 1966-ban látott napvilágot.
Ebben a történelmi pillanatban (az új gazdasági mechanizmus előkészítésének idején) a játék egyes lépései, történései, pontosabban a bennük foglalt propagandaelemek, propagandisztikus tartalom kimondottan biztató, pozitív üzenetet hordozhattak a lakosság különböző rétegei számára a várható életszínvonal-politikát tekintve. (Ilyen szempontból tanulságos nyomon követni, hogyan változott a játék célja az újabb és újabb kiadásokban. Az 1966-os kiadás okosan berendezett panellakásából indulva az 1980-as évek végére már a családi házak, nyaralók stb. válnak uralkodóvá a napjainkig megjelenő újabb kiadásokban, természetesen mindegyik a hozzáillő, teljes berendezéssel, tárgyi világgal.)
Megalapozottnak tűnik a közvélekedés másik eleme is, miszerint a játék a Monopoly (Capitaly) szocialista változata lenne. Ebben a kérdésben is mond valamit a megjelenés időpontja: ha nem is rögtön, de rövidesen váltja az új játék az 1952-ben (kapitalista, imperialista szemlélete miatt) betiltott Capitalyt. Még inkább igazolja a feltételezést a két játék összehasonlítása. A szembenálló világrendek szellemiségének különbségét tükrözi a játékok lényege. Az „okos gazdálkodás” végső célja nem a gazdasági előnyök szerzése, nagy vagyonok halmozása (akár a többi játékos kárára), hanem a tisztes (munkás? vagy polgári?) egzisztencia megteremtése. A javak megszerzésében pedig korántsem ellenfél a többi játékos, inkább csak az a kérdés, melyikük mikor jár sikerrel. A játékosok közötti versengés kiiktatása ki nem mondott, ugyanakkor nyilvánvaló ideológiai, az előbb-utóbb elérhető anyagi gyarapodás ígérete ugyancsak ideológiai, de már közvetlen propagandatartalmat is hordozott.
A Gazdálkodj okosan! felépítése a redisztributív, tervgazdálkodásra épülő állami gazdasági rendszert modellezi a „fogyasztó” (az állampolgár, vagyis a játékos) szemszögéből. Persze a paternalista állameszmény szellemiségének megfelelően (nem is kissé) didaktikusan felrajzolja a rendszernek megfelelő, ideális alany (állampolgár) típusát, életvitelét, felfogását. Teszi ezt úgy, hogy nyílt és rejtett elvárásokat, erkölcsi tanácsokat, parancsolatokat fogalmaz meg a játékossal szemben.
A játékban megjelenített gazdasági környezet a 60-as (és azt követő) évek szocialista gazdasági viszonyrendszerét szemlélteti. A redisztributív modell jegyében a játékosok egy központi alapból kapják a fizetésüket, a játékszabály szóhasználata szerint illetményüket.
Jellemző módon mindenki ugyanannyit kap, nincs differenciált bérezés, különbségek a munkahelyek között. Az egyéni, munkahelyi teljesítmény értékelése mindössze három szerencsekártyán jelenik meg.(„Jó munkájáért” az egyik szerint 400 Ft, a másik szerint 1 000 Ft jutalomban részesül a játékos. A harmadik kártyán újításért kap 2 500 Ft-ot.) Ezt persze a játék logikája is magyarázhatja: így a játékosok egyenlő feltételekkel vághatnak neki az „okos szerzésnek”.
Másfelől nyilvánvalóan benne van a szocialista (anyagi) egyenlőség álságos, propagandisztikus eszménye – az elosztásnak ez a módja nem engedi meg a jelentős anyagi különbségek kialakulását. Segíthet viszont a gyarapodásban (persze csakis az okos gazdálkodás mellett!) a szerencse: 18 szerencsekártya húzásával nyerhetnek pénzt vagy valamilyen tárgyat a játékosok. (Természetesen az államilag üzemeltetett szerencsejátékok, a TOTÓ és a LOTTÓ sorsolásain, illetve olyan propagandaakciókon, mint a Békekölcsön nyereménysorsolása, a Könyvsorsjáték, vagy a Budapesti Ipari Vásár sorsjátéka. Ezen felül dupla illetményt ér, ha valaki éppen a starthelyre – az ózdi kohászati művek rajzával díszített kockára – lép.)
A játékban az egyéni kreativitás, kezdeményezés nem kap szerepet.
A játékosok nem hozhatnak valódi, a játék világában következményekkel járó gazdasági döntéseket.
Kiadásokra kényszerülnek a szerint, hogy melyik mezőre lépnek. Abban van némi stratégia, mikor vásárolnak meg bizonyos használati tárgyakat, illetve veszik meg magát a lakást.
Ugyanakkor ezek az anyagi döntések valójában áldöntések. Nem elsősorban az egyéni életvezetés lehetőségei, az anyagi helyzet, sokkal inkább a hiánygazdaság körülményei determinálják őket. Ebben a környezetben nem akármikor és akárhol lehet a fontosabb, nagyobb értékű használati (itt lakberendezési) tárgyakhoz hozzájutni. Itt is segíthet azonban a szerencse – vagyis a játékban segíthetnek a szerencsekártyák. Vannak olyanok, amelyeken tárgyakat, illetve magát a lakást meg lehet nyerni, de tanulságos (az állami reklám érdekes példája), amely szerint: „Lépj a 11-es mezőbe! Konyha- és szobabútort a »BÚTORÉRT« boltban vásárolhatsz, ha már van lakásod”.
A redisztribúció egyik megvalósítója, a lakossági gazdálkodás egyik jellegzetes szereplője a Takarékpénztár (másként Országos Takarékpénztár, OTP), mint az egyetlen, állami tulajdonban lévő lakossági bank.
A piaci viszonyoktól lényegében független működését – vagyis hogy az állami redisztribúció egyik közvetítője a lakosság felé, nem pedig valódi gazdálkodó intézmény – jól példázza kamatpolitikája. A játékleírás szerint a takarékpénztár 5% kamatot fizet a meglévő betétek után (2-es mező), ugyanakkor a pénztári (banki) kölcsönkamat mértéke is 5%, lakásvásárlás esetén a teljes összegre és futamidőre értelmezve!
A gazdasági rendszer és a mindennapi élet része a játékban az államilag finanszírozott kultúra (színház, mozi, olvasás, sport). Ezek a kikapcsolódási, szórakozási formák vagy ingyenesek: 5-ös mező Nemzeti Galéria, 29-es Halászbástya, 12-es az Állatkert, 7-es Sportolj! (egy futballistával), illetve egy szerencsekártyán az olvasás; vagy rendkívül olcsóak: 17-es mozi 10 Ft). Ugyancsak rendkívül olcsó a közösségi közlekedés (természetesen a játékbeli árviszonyokhoz képest): a villamos és a városi busz jegyárai nem derülnek ki, de a büntetési tételek – 10, illetve 20 Ft (lásd a játékszabályban a 8-as és a 27-es mező utasítását) – igen alacsony árakra engednek következtetni. A trolibérlet 20 Ft (a 15-ös mező utasítása), a vonatjegy Siófokra (vélhetően retúr) 50 Ft (a 30-as mező utasítása). Siófokon lehet kedvezményesen üdülni is, beutalóval (szerencsével!) – bár igaz, hogy a játék implicit üzenete az, hogy bünteti a pihenést, illetve a betegséget, vagyis a termelésből való kimaradást: a siófoki üdülés (13-as mező!) 300 Ft kiadás, és a játékos kétszer marad ki a dobásból; a kórházból (21-es mező) csak egyes vagy hatos dobással lehet továbblépni; a 34-es mezőn a galyatetői téli pihenés már 400 Ft, és a játékos háromszor marad ki a dobásból. (Vagyis aki üdül, betegeskedik, az „lemarad”; ha üdül, akkor duplán, mert még fizetnie is kell egy jelentősebb tételt. Emellett bájos a két üdülési területhez kapcsolt belső idegenforgalmi „reklámsablon” a játékszabályban.)
Mindezek mellett nyíltabb elvárásokként, didaktikusabban fogalmaz meg elvárásokat a játék a játékszabályban, a szerencsekártyákon, illetve a játékmezőkön.
Pozitív elvárásokat jelenít meg, persze mulatságosan propagandaízű formában a „kulturált kikapcsolódásra” pl. szerencsekártyákon (amelyeken fizetni sem kell): „Olvass! Az olvasás kellemes, hasznos, olcsó szórakozás!”, „A sport egészség, a sport szórakozás. Sportolj Te is. Lépj a 7-es mezőbe.” Még bájosabbak a dörgedelmek vagy intések, amelyeket az anyagilag, kiadásokkal is büntetett helytelen magatartásformákhoz, szokásokhoz fűződnek: pl. az 1-es mező utasítása a játékszabályban: „Beléptél az Italboltba. Fizetsz 400 Ft-ot. Ez könnyelműség, ilyet csak részeges ember tesz, hogy első útja az Italboltba vezet.”; a 9-es: „Túlzottan belemerültél a mulatozásba. Ez felboríthatja háztartásodat, és kevesebb pénzed jut a takarékba. Fizess 800 Ft-ot.”; 20-as: „Rászoktál a dohányzásra, mely havonta 100 Ft kiadást jelent. Fizess a pénztárba 100 Ft-ot.”; 40-es: „Hosszas telefonálásoddal sok embert megvárakoztattál, egyszer kimaradsz a dobásból.”; és egy igazán dörgedelmes szerencsekártya: „Jól szeretnél mulatni? Nos, tessék! Lépj a 9-es mezőbe, és fizess 800 Ft-ot.” Összességében persze nehéz lenne vitatni, hogy ezek a biztatások és intelmek helyénvalóak (kivéve talán azokat, amelyek nagyon a korabeli viszonyokhoz kötődnek, mint pl. a hosszas telefonálás), így együtt, a játék kontextusában és ebben a megfogalmazásban meglehetősen tisztán felrajzolják az állampolgárok fölött gyámkodó, paternalista „állam bácsi” képét.
forrás: http://tte.hu/_public/oraterv/09_oravazlat_banki_gazdalkodj.pdf , http://m.blog.hu/ha/harminc/image/gazd%C3%A1lkodj%20okosan.jpg
| Következő > |
|---|
