logo

Erdei kalandpark nyílt a Tihanyi-félszigeten

Fő szekció - Hazai tájakon

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kalandsziget-Tihany néven erdei kalandpark nyílt szerdán a Tihanyi-félsziget Gödrös nevű  szabadstrandja mellett, 60-80 éves ősfákon; a projekt a rendkívüli, védett környezet  miatt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fokozott felügyelete mellett valósult  meg.

Molnár Ádám, a kivitelező és üzemeltető Kalandgyár Kft. egyik ügyvezetője az MTI-nek  elmondta, hogy cége már több kalandpark kivitelezésében vett részt. A tihanyi az ötödik  ilyen balatoni létesítmény a balatonfűzfői, a zánkai, a zamárdi és gyenesdiási után; 12  millió forintos, önerős beruházásból valósult meg, és az első fejlesztési ütem befejeztével  mintegy 40 akadállyal várja az idelátogatókat.

Az ügyvezető szerint felfutóban van a kereslet az ilyen aktív programlehetősségek iránt,  amelyek létesítését az önkormányzatok is igen támogatták, hiszen a turistaszezon  meghosszabbításának egyik lehetőségét rejti magában. A tihanyi kalandpark egyik különlegessége, hogy vízhez közeli, páratlan panorámával rendelkezik. Egy illegális szemétlerakó felszámolásával épült meg úgy a védett erdőben, hogy a fákat nem károsítja, hiszen az akadályok elkészítésekor csavar nem került élő fákba - mondta Molnár Ádám.

Különösen hangulatos, vadregényes, kacsák által látogatott, dimbes-dombos, bozótos erdőről van szó, ahol fokozott biztonsággal, a fák speciális hangvizsgálatával, franciaországi építési technika továbbfejlesztésével hoztak létre egy kisgyermekeknek és két, nagyobbaknak való, különböző nehézségi fokú akadálypályát, mászófát és egy félköríves lecsúszó pályát. A későbbiekben, ha a forgalom visszaigazolja a befektetők várakozásait, a Kalandsziget-Tihany újabb kaland- és akadályelemekkel bővülhet.