A fotós, aki túl közel ment - Robert Capa életműve

Módosítás dátuma: 2010. június 19. szombat, 09:22 bekuldte: yeess 2010. május 31. hétfő, 14:00

Robert Capa életműve

A 20. század egyik legjelentősebb fotósaként aposztrofált dokumentarista haditudósító rövid élete során négy kontinens öt háborújának borzalmát közvetítte drámaian megrázó harctéri felvételein keresztül. Jelmondata, miszerint „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel", ötvenöt évvel ezelőtt tragikus végszónak bizonyult a riporter életében.

A kalandjai miatt sokat irigyelt fotós-haditudósító munkásságával minden fotóriporter számára felállította a mércét, melyet halála óta senkinek nem sikerült felülmúlnia. Robert Capát tartják a modern haditudósítás, a sajtófotózás atyjának, aki háborúellenes felfogást tükröző képeivel vált világhírűvé. Nem ismert félelmet, bátran kivette részét a huszadik század legnagyobb tragédiáiból, világégéseiből. Elképesztő gyorsasággal ismerte fel a helyzeteket, és kapta azokat lencsevégre. Élete folyamatos kockáztatásával dolgozott, miközben témáihoz nem pusztán fizikailag, de érzelmileg is közel került. „A háborúban az embernek vagy gyűlölnie, vagy szeretnie kell valakit, mert ha nincs állásfoglalása, nem bírja elviselni" - mondta egy ízben. A harci eseményeken kívül menekülő embereket, áldozatokat, lebombázott falvakat örökített meg, mindezzel végtelen együttérzést, a háború elítélését váltva ki közönségéből. Robert Capa tisztában volt azzal, hogy a fotónak nem a szépséget kell sugároznia, hanem a valóság sokféle arcát kell bemutatnia. Capa a pillanatnak élt, nem tervezett családot, ivott, de soha nem volt részeg, otthonai a nagyvárosok hotelszobái voltak. A végletek embere volt, kivételes egyénisége, rendkívüli bátorsága, nagyvilági könnyedsége, iróniával teli humora mellett maga is gyászolt, nélkülözte szeretteit, és szenvedett a magánytól.

Capa, eredeti nevén Friedmann Endre Ernő 1913. október 22-én egy budapesti zsidó család sarjaként született, szüleinek egy divatszabó üzletük volt a Kossuth Lajos utcában. A kárpát-ukrajnai Berkovits Julianna és a nyugat-erdélyi Friedmann Dezső a pesti belvárosban, a Városház utcában nevelte három gyermekét: Lászlót, Endrét és Kornélt. Anyjuk kedvence minden férfi családtag között Bandi volt. A laza szülői ellenőrzés miatt Bandi tanítás után a Pál utcai fiúkhoz hasonlóan barátaival lógott a városban. A Dunára jártak úszni, korizni a városligeti jégpályára, bőrszíjas falécekkel a Svábhegyre síelni. Barátai szerint melegszívű volt, tele iróniával, az élet túl unalmas volt számára, ezért sokszor kiszínezve adta elő történeteit, amit alighanem kalandor apjától tanult el. Nyitott volt a tudásra, de nem volt kitartása. Akit szeretett, azért viszont mindent megtett.

Az evangélikus iskolában közepesen tanult. Szülei, különösen anyja, keményen dolgoztak, a nagy hajtást apja egy idő után megelégelte, és egyre inkább kimaradozott otthonról. Apjuk pikareszk történetekkel szórakoztatta gyerekeit kalandos életéről, ugyanakkor élelmiszert szerzett a családnak az ínséges Budapesten. Barátai a Madách Gimnáziumban aggatták rá Bandira a Cápa gúnynevet rámenőssége és nagy szája miatt. Kassák munkásságának hatására a gimnazista Bandi a politika felé fordult, s elhatározta, hogy újságíró lesz. A tizenhét éves fiú bekapcsolódott a baloldali mozgalomba, de nem lépett be a kommunista pártba, minden álma volt, hogy elmeneküljön az országból. Ez később meg is valósult, miután zárkába csukták, és apja segédletével kiszabadult. Berlinben a baloldali emigráns művészek kolóniájához csatlakozott, ahol a festő és fényképész Kepes György lett a mentora. Politikai főiskolára iratkozott be, mellette dolgozott. Kezdetben esze ágában sem volt fotósnak állni, a kényszer és a véletlen vitte erre az útra: amikor döntenie kellett, hogy földművesnek vagy fényképésznek áll, inkább az utóbbit választotta. Kepes adott neki egy Voigtlan derpet, majd laborasszisztensként a Dephot német fotószolgálatnál kezdett dolgozni, és a szerkesztőség hangulata magával ragadta. Ez idő tájt óriási volt a szegénység, ő is sokszor korgó gyomorral járta a várost, jobb híján cukros vízzel húzott ki néhány napot. Az ügynökségnél viszont egyre fontosabb feladatokat kapott, főnöke felismerte tehetségét. Első nagy megbízatása Trockij látogatása volt Koppenhágában, ahol emlékiratai szerint állítólag tilos volt a fotózás, de ő besurrant az acélrudakat szállító munkások között, majd képsorozatával kivívta kollégái elismerését is. A növekvő antiszemitizmus miatt Endre 1933-ban távozni kényszerült Németországból. Párizsban bevándorlóként lehetetlen volt munkához jutnia, ezért a Friedmann helyébe 1934-ben felvette a jól csengő Capa nevet. A névváltás bevált, képei kezdtek ismertté válni.

Már huszonhárom évesen haditudósítóként vett részt a spanyol polgárháborúban a francia, baloldali Regards nevű hetilap megbízásából. Majd élete szerelmével, a szintén fotós Gerda Taróval tudósítottak a córdobai frontról. Itt készült el talán minden idők legismertebb, bár legvitatottabb, a háború szimbólumává váló fotója egy milicista katona haláláról, ami meghozta számára és a Life magazinnak a világhírt. A kritikusok a kép megrendezésével gyanúsították meg Capát, mire a fotós így reagált: „Nem kellenek ahhoz trükkök, hogy az ember fényképeket készítsen Spanyolországban. Nem kell beállítani a fényké pezőgépet (azaz a szereplőt). A képek ott vannak, csak meg kell őket örökíteni. A legjobb kép az igazság..." Huszonöt éves szerelme, Gerda 1937-ben a köztársaságiak visszavonulásakor halálos balesetet szenvedett, Robert soha nem tudta feldolgozni halálát. 1938-ban Kínában a japán-kínai háború eseményeit közvetítette, 1940-ben Mexikóba utazott, majd Amerikában a spanyol polgárháborúban megismert barátaival, Hemingway, Steinbeck társaságában töltött el néhány esztendőt, meglepő módon egészen 1944-ig hadszínteres megbízatás nélkül.

Majd június 6-án elérkezett a legnagyobb, legveszélyesebb lehetőség: a szövetségesekkel együtt az első hullámban indulhat Angliából a francia partokra. Fotós kollégája lemondta a vissza nem térő alkalmat, így Capa egyedüli fotósként örökíthette meg a normandiai partraszállást. Az előhívásba főnöke döntése miatt technikai hiba csúszott, így a néhány óra alatt készült, felbecsülhetetlen értékű hat tekercs film 106 kockájából 96 megsemmisült, a megmaradt néhány fotó pedig elmosódott. Londonba visszatérve Capa egy szóval sem említette az incidenst. Spielberg filmrendező nyilatkozata szerint Capa Omaha Beach-en készített fotói inspirálták a Ryan közlegény megmentése című film készítésénél. „Robert Capa pillanatfotói voltak a legjobbak. Újra akartam teremteni azokat az érzéseket, amelyeket minden egyes fotója megtekintésekor éreztem."

Capa továbbra is elkísérte a katonákat az észak-afrikai, olaszországi, szicíliai hadjáratokra, s ettől kezdve az első vonalakból küldte képeit a Life-nak. A háború utáni állapotokat is dokumentálta, sokat utazott. A Szovjetunióban John Steinbeckkel tett látogatás után 1948-ban Magyarországra is hazatért. Következő küldetése saját kérésére az arab-izraeli háborúba szólt, ahonnan a zsidó állam megalapításáról és Jeruzsálem felszabadításáról tudósított, szinte mindenhol megfordulva az országban. Ekkorra nagyon megelégelte a háborút, és kijelentette: „Számomra a háború olyan, mint egy idősödő színésznő: egyre veszélyesebb, és egyre kevésbé fotogén."

Robert Capa híres művész barátairól, Hemingwayről, Picassóról is készített portrékat. Legjobb életrajzírója, Richard Whelan szerint az is megfordult Capa fejében, hogy édesanyjával alijázik Izraelbe, de Párizs és Ingrid Bergman varázsa erősebbnek bizonyult. Bergman szerette volna, ha Capa feleségül veszi, de Hollywood nem Capa világa volt, ő inkább a barátaival közösen megalapított Magnum fotóügynökséget irányította 1950-53 között. A következő évben Japánba utazott egy fotókiállítás megszervezése végett, ekkor kérte fel a Life magazin, hogy „ha már arra jár", tudósítson az Indokínában zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Délután a parancsnok határozott figyelmeztetése ellenére felkapaszkodott egy kis dombra, hogy látképet ké szíthessen a környékről, amikor egy tapo sóaknára lépett: leszakadt a bal lába, mellkasán súlyosan megsérült, és a robbanás után röviddel elhunyt. Ezúttal túl közel ment. Mindössze negyvenéves volt. Egy üveg konyakot, néhány öltönyt, fényképezőgépeket, kifizetetlen szállodaszámlákat és mindenekfölött egy rendkívüli életművet és legendát hagyott maga után.

Zsurkán Mariann

Forrás: http://www.hetek.hu/arcok/200907/a_fotos_aki_tul_kozel_ment

Robert Capa fotók